Az utolsó zempléni reggel. Búcsúzóul reggeliztünk a panzióban egy jó nagyot,
majd az útravaló beszerzése után irány még egy kör a kisvonattal, mert
abból soha sem elég. Az idő híján háttérbe szorított kőkapui kastélyszállót
és környékét tekintettük meg. Mivel lagzi dúlt tegnapra virradóan, a romokat
nem sikerült még teljesen eltakarítani.
Kőkapu: ahol a csend kezdődik. Lagzimentes időszakra ez a szlogen illik
is. Tündéri kicsi tó, nagy hegyek ölelésében egy patinás, árkádokkal és
külső lépcsőházakkal tarkított kastéllyal. Vele szemben pedig igényes panzióval,
kisvonattal. És csend, áldott csend, pihenés, természet, romantika...
Útközben kérésünkre még két remek fótóhelyen meg is állt a vonatunk:
Visszaérkezésünk után már rá is kellett kapcsolni a vonatra a második kocsit,
ugyanis egy kisiskolás csoport rohamozta meg a Pálházi Erdei Vasutat. Következő
úticél: Füzérkomlós, a néhai Hegyközi Kisvasút felső végállomása. Pálházáról
a Sátoraljaújhely - Pálháza-ipartelepi fő-buszhoz Pálházán csatlakozott
a hollóházi bokorugró, az LVN-612-es rendszámú Credo EN 9,5-es típusú apróság
személyében.Kishuta, Nagyhutai betérés, majd újból Kishuta, Bózsva, Nagybózsva
és Nyíri útvonalon értük el Füzérkomlóst. Gyönyörű, buja erdőn át, takaros
kis falvak jelezték, hogy van, ahol bizony megállt az idő.
Füzérkomlós határában feltűnt a tegnapi főszereplő, Füzér várának látképe,
majd az ijesztő, de békés cigánysoron és a réten át sétáltunk a falu központja
felé, ahol még a posta is mobil. Kóbor (értsd: szabadon élő) kutyák biztosították
delegációnkat.
Utunk először a volt kisvasúti végállomásra vezetett, amely 32 éve elpusztított
helyén emlékmű gyanánt egy itt szolgált mozdony, az Mk45 2009-es ácsorog
két éve. 1973-tól 1980-as megszüntetéséig a Hegyközi Kisvasúton, 1980-tól
1994-ig a Nyírvidékin szolgált, majd 1994-ben üzemképtelenül a Széchenyi-hegyi
Gyermekvasútra szállították megóvás céljából, ahol önerőből egy métert
sem ment.
Több, mint tíz éven át tanakodtak sorsáról, miközben három társát összevágták,
végül 2010-ben szoborként visszatért régi birodalmának hűlt helyére. Az
Mk45 2009-es pályaszámú FAUR L45H jelenleg a néhai Hegyközi Kisvasút végállomásának
maradványain, Füzérkomlóson árválkodik, mementóként, hátterében a Füzéri
Várral. Motorja már nincs, a hajtáslánc is erősen hiányos és az öntöttvas-táblák
helyett – előrelátó, bölcs módon – műanyagra papírral kasírozott táblautánzatokat
szereltek fel. Nap szívja, eső veri, mint az egyszeri remetét.
A faluközpont felé folytattuk utunkat, de egy kiveszőben lévő látvány fogott
meg: Anna néni, aki nyugdíjas éveire költözött ide a „nagy Újhelyről” épp
az 1892-ben épült házikója homlokfalát meszelgette, élő, eleven skanzenfiguraként.
Ő, ők még komolyan gondolják a letűnt derék, paraszti életet.
Innen Hollóházára indultunk a JOB-715-ös (volt CKH-256) forgalmi rendszámú,
1989 és 1993 között az NDK-ban szolgált Ikarus 260.02-essel. A nagy Rába-hídjából
feltörő vonyító, kerregő hangorkán, a recsegő sebességváltó és a nyitott
oldal- és tetőablakokon beömlő friss, hűvös menetszél megadta az út hangulatát,
az utazás ízét.
Hollóházán, a Zemplén csücskén működik Hazánk egyik iparművészeti büszkesége,
a Hollóházi Porcelán manufaktúra, amely csodaszép, igényes, a hétköznapokat
is ünneppé varázsoló porcelánedényei messzeföldön méltán híresek. Az a
szomorú, hogy a befektetett munkához és drága alapanyaghoz képest egyáltalán
nem túlárazott mestermunkáikat a magyar ember nem tudja megfizetni. Még
gyári áron, akciósan sem. Így csak csekély vásárfiával gazdagabban és több
ezer Forinttal szegényebben, lógó orral léptünk ki a mintaboltjukból.
Zarándoklatunk véget ér, lassacskán elindulunk vissza a tündérországból
a civilizációba. Utolsó pillantások Füzérkomlósra, Bózsvára, Pálházára
és meg is érkeztünk Sátoraljaújhelyre. Már odaútban kiszemeltem egy, 2012-ben
szégyenletes jelszót a dohánygyár kerítésénél: „Szívünk-lelkünk a dohány”... Sokadik
nekifutásra sikerül talán nem trágár szavakkal leírnom erről a véleményem:
amikor évente egy kisvárosnyi ember hal ki Hazánkban a dohányzás ártalmaitól,
amikor már cselekvő össznemzeti céllá nőtte ki magát az ön- és közpusztító
füstölgés visszaszorítása, akkor pofátlanság ilyen táblákkal hirdetni a
dohányzás „szépségét”. Főképp, hogy dohánytermékeket tilos is reklámozni,
igaz, itt nem terméket, hanem a pusztító szenvedélyt állítja be pozitívan...
Talán az alábbi kiegészítéssel lenne helyes a táblát elhelyezni: „szívünk-lelkünk,
tüdőnk-rákunk a dohány”.
Mint írtam, közeledünk a civilizáció felé, annak minden rákfenéjével egyetemben.
A 80-as vasútvonalunk végpontján, Sátoraljaújhely vasútállomásán már tettek
róla, hogy mihamarabb visszazökkenjünk az embertelenségbe. A 16:47-kor
induló 5213-as sz. szerencsi személyvonatot úgy érzik a „derék” vasutat
szolgáló (?) kollegák, hogy elegendő, ha 16:43-kor húzzák előre, a peron
mellé. Minek is szállna fel rá korábban az utas...
Továbbá, amikor a közforgalmú vasútállomás utasok számára rendelkezésre
bocsájtott peronjáról a közpénzekből fenntartott járműparkot kívántam fényképezni,
a vasúti rend éber őre egyből meg is jelent, hogy megtiltsa e tevékenységemet.
A fent említett kulcsszavakat neki is elmondtam, mire ő arra hivatkozott,
hogy számára ezt adták ki. Ez természetesen ebben a formában nem igaz,
ezt tudtára is adtam. A vasútőr felett érzett méla undorom és Hölgyem jelenléte
gátolt meg abban, hogy az ügyet ott helyben tisztázzam, rendet tegyek az
őr elméjében. Ő azért csak kötötte az ebet a karóhoz. Már odáig jutottunk,
hogy az őt foglalkoztató nevenincs biztonsági kft. nem utasíthatja arra
büntetlenül az alkalmazottját, hogy az a Magyar Államvasutakra szégyent
hozzon. Valószínűleg ezek a szavak törhették meg a bugyuta és senki által
el nem várt vaskalaposságát, mert ekkor már megpróbált kihátrálni a helyzetből.
Igaz, bocsánatot nem kért a zaklatásért, de már azt hajtogatta, hogy ne
csináljunk ebből ügyet, ő is eltekint tőle. Még szép...
Otthagytam, mert ifjú kora ellenére nagyon hamar magába szívta a 22 éve
letűnt rezsím túllihegett abszurd hülyeségét. Azzal pedig nem lehet érdemben
vitába szállni. Az í-re a pontot pedig azzal tette fel, hogy az állomás
utasok számára megnyitott területén, ki nem jelölt helyen egy haverjával
beszélgetve rágyújtott egy cigarettára. A vonatból ezt az aktust megörökítettem,
amit később észre is vett, nem is szívott bele ezután az ujjai közt égő
cigibe. A törvényerővel tiltott vétségét leleplező képet természetesen
nem törlöm ki, megőrzöm, de nem áll szándékomban ellene felhasználni. Remélem,
sem neki, sem pedig kollegáinak sem áll szándékában Sátoraljaújhelyen molesztálni
a szabályosan fényképező közlekedésbarátokat – ellenkező esetben a kép
egy e-mail mellékleteként landolni fog ott, ahol kell.
Tyúklépéssel közeledve az elbutult társadalomhoz, Sárospatak következett.
A vasútállomás előtti autóbusz-pályaudvaron várakozó közforgalmú autóbuszok
közül is megörökítettem néhányat. Pl. a JOB-710 (BPR-655) még az állománylistámban
sem szerepelt. A JLZ-531 (BHR-053) gépkocsivezetője pedig jól látható kézmozdulatokkal
igyekszik megtiltani a járművének megörökítését – hasztalanul. Egyszerűen
nem foglalkoztam vele. Különben sem értem volna rá, hisz a vonatom továbbindulásáig
már csak 2 percem volt (igaz, ez az ellenvonat késése miatt további 9 perccel
megduzzadt).
Hiába, ez már nem a tündérkert, hanem az idióták világának kapuja, odavaló
vámszedőivel. „Zarándoklatunk véget ért”...
Utóirat:
Tekintsd meg egy nagyszerű filmsorozat, a „Másfélmillió lépés Magyarországon”
első részét, amelyben a szépemlékű Rockenbauer Pál [1933-1987] és lelkes
csapata 1979-1980 körül épp a Zemplénben darálja a kéktúrát.
Érdemes összevetni a harmincéves képeket a maiakkal és meghallani az akkori
emberek sirámait, problémáit, amelyekre mindmáig nem született megoldás,
illetve csak szaporodtak a bajok. Talán Füzér vára az egyetlen üde színfolt,
amelynek nem vált kárára ez a harminc év. Az akkor
már „ereje teljében haldokló” kádár-rezsim nem sokkal a film készülte után,
1980. november 29-én vágta el a térség köldökzsinórját, a Hegyközi Kisvasutat,
az 1968-as Közlekedési D-eform jegyében. A helyieket még hazugul áltatták
egy kicsit, de a korabeli T. Lászlók, D. Gáborok, V. Pálok már rég megpecsételték
a halálos ítéletet. Néhány snitt erejéig foglalkoznak Rockenbauerék a Füzérkomlósról
induló jellegzetes, bordó kisvonattal, görgesd 11:12-re!
