Tisztelt Olvasóm, kedves
Barátom!
AKTUÁLIS
2010.
NOVEMBER 25.
Napjainkban a Volánbusz teszteli a korábbi pécsi
„hakniján” már bemutatott NABI Sirius szóló autóbuszt. Idő közben a
jármű már végleges rendszámot kapott: LUM-129. A hagyományos tesztelés
etikettjével szembe menve a Volánbusz nem kíváncsi az utasai véleményére,
ugyanis ahhoz nyomtatványokat, kapcsolati e-mailcímet nem jelölt meg és
a tesztelést a hivatalos honlapján sem hirdette meg.
A tesztbuszok etikettjéhez az is hozzátartozik, hogy a menetrend szerint
közlekedő próba-buszokat az utasok díjmentesen vehetik igénybe. Mondanom
sem kell, hogy a Volánbusz ennek dacára viteldíj ellenében járatja a Siriust.
Teszi ezt annak dacára, hogy a gyártó/ forgalmazó a tesztidőszak minden
költségét megtéríti a közlekedési társaságnak, hisz ez az időszak a gyártó/
forgalmazó reklámidőszaka. A tesztbusz közlekedési rendjét sem hozták nyilvánosságra,
a HBweb-en is csak annyit közölhetek, hogy a 820-as vonalon, Budapest,
Árpád-híd és Pilisszántó, illetve Pilisvörösvár között fordul elő. A képek
az Árpád-hídi autóbusz pályaudvaron és a pilisszántói sziklaszínház alatti
buszfordulóban készültek.
A visszaérkezés
és az esti képek után egy pár felvételt még készítettem az árpád-hídi végállomás
erősen megfogyatkozott darabszámú járműveiről. A fotózást sajnos egy kis
közjáték is kísérte, ugyanis 2010-ben a Volánbusz Zrt. az általa felbérelt
biztonsági szolgálatnak még továbbra is azt az utasítást adja ki (írásos
nyoma nincs!), hogy az engedélyük nélkül fényképezők tevékenységét akadályozzák
meg.
Teszi ezt
a Volánbusz Zrt. mindazok ellenére, hogy számos utaspanasz (jómagam is
írtam már néhányat) konklúziója az volt, hogy semmiféle törvény, vagy törvényerejű
rendelet nem tiltja utasok számára megnyitott, nyilvános területen a felvételkészítést.
És a Volánbusz továbbra sem törvényhozó, tehát a fényképezés szabadságát
nem korlátozhatja.
Hál'Istennek összetűzésbe a rendésszel nem kellett kerülnöm, udvariasan
megvárta, amíg végzek a tevékenységemmel és utána kért meg arra, hogy fejezzem
be a tevékenységemet. A
salgótarjáni gyalázatos eset nem ismétlődött meg, udvariasan köszöntünk
el egymástól, de tisztában kell azzal lennünk, hogy a pályaudvar üzemeltetője,
a Volánbusz Zrt. zavaros, tiltott vizekre tévedt, nem először és félek,
hogy nem is utoljára.
Ezek után én
tévedtem vasútüzemi területre (megtehetem – még mielőtt bárki is nehezményezné).
Kissé korán értem ki a Soroksári úti pályaudvarra, sajnos a fotózás célja
még nem érkezett meg, így – hogy ne térjek haza üres kézzel –, készítettem
pár képet a koromsötétben ácsorgó magánvasúti mozdonyokról.
HBweb
• 2010. november 26.
|