Tisztelt Olvasóm, kedves
Barátom!
AKTUÁLIS
2010.
NOVEMBER 10.
Mára virradóan érkezett meg a Gyermekvasút hűvösvölgyi vontatási telepére
a tegnapelőtt már megénekelt első korszerűsített, Caterpillar (CAT) motorral
felszerelt Mk45-ös mozdony, a 2003-as. A kevésbé avatott szemek számára
először ijesztő lehet a látvány, ugyanis a képeken egy 80%-os készültségű
mozdony látható. A remotorizációs program keretén belül a Gyermekvasút
műszaki üzeme a felújításból is kivette a részét: a lakatosmunkákat, a
fényezést, a készre szerelést, a próbafutásokat és a hatósági vizsgát egyaránt
Hűvösvölgyben kapja meg a megfiatalodott vontatójármű.
A Gyermekvasút vezetősége reméli, hogy az idei Mikulásvonatok egyikét már
a 2003-as pályaszámú mozdony továbbíthatja.
Augusztusban volt szerencsém látogatást tenni a szombathelyi Vasjármű Kft-ben.
Ekkor megtekinthettem és felvételeket is készíthettem a folyamatban lévő
felújításról. A képeket most tehetem közzé a Vasútüzem hozzájárulásával.
Hűvösvölgyből indulván a 4003-4128-as pályaszámú T5C5K páros (villamos,
61-es vonal) a Kelemen László utcától Budagyöngyéig már nagyon akadozott,
Budagyöngyén – jó nagy csúcsidei fennakadást okozva – félre is állt és
elvonult Szépilona kocsiszínbe. Az alábbi kép a torlódást hivatott bemutatni:
Rájárt a rúd Budapest tömegközlekedésére. Nem sokkal 8 óra előtt a kelet-nyugati
Metró Kossuth téri állomásán az egyik szerelvény – számomra ismeretlen
okokból – fékrendszeréből füstöt eregetett. Emiatt a nehezen pótolható
Deák Ferenc tér – Déli pályaudvar között egy órán keresztül a BKV megpróbálta
a lehetetlent: pótolni a metrót. A korábbi esztendők gyakorlatának megfelelően
a „tranzitutasok” számára a Déli pályaudvar - Ferenciek tere (!) - Astoria
- Deák Ferenc tér között egy gyorsjárattal, valamint a Moszkva tér - Batthyány
tér - Kossuth Lajos tér - Deák Ferenc tér között egy tekervényes vonalvezetésű,
lassú járattal esett neki a pótlásnak. A pótlóbuszok javarésze végig sem
ért a vonalon, mire újra megindult a metróközlekedés.
HBweb
• 2010. november 11.
|