Tisztelt Olvasóm, kedves
Barátom!
AKTUÁLIS
2011.
AUGUSZTUS 27.
Mint minden, ez a kirándulás is véget ér egyszer. Némi helyjegyügyi madéfalvi
pénztáros-győzködés után útnak indultunk a Budapestről nem hogy késő, hanem
még négy perccel korábban érkező Corona gyorsvonattal Brassóba. Az erdélyi
szászság fővárosában egy bő fél nap eltöltését terveztük. Röstellem, de
ezidáig az állomás körzetétől sokkal távolabb, a városmagba még nem merészkedtem.
Kár lett volna most is kihagyni, óriási meglepetésként szolgált e város.
Helyijárattal utaztunk a főtérhez, ahol a város központjában fekvő, tengerszint
felett 957 méter magas, a város felé pedig 350 méterrel tornyosuló Cenk
hegyre (Tâmpa) vezető kötélpályát kerestük meg. A keresgélést a város épületeinek
igényes kialakításán és Romániához tartozása ellenére igen jó állapotán
történő álmélkodás nehezítette. Nem sokkal a cél előtt ismét eltántorítottak:
egy városnéző emeletes busz állt meg mellettünk. A mindössze 5 lej/fő (~335
Ft) ár egy kiadós városnézésért még egy maflának is megérte volna, úgyhogy
belevágtunk. Itt kell megjegyezni, hogy a helyi autóbuszra váltott vonaljegy
is csak 1,5 lej, azaz 100 Ft.
Magyarország fővárosában, Budapesten – mint ismeretes – volt Volánbuszos,
BKV-s és volt berlini matuzsálem-korú füstgenerátorok másznak fel a várba
és pöfögnek a világörökség részét képző belvárosunkban. Brassóban viszont
egy 2008-as évjáratú Ayats Bravo Urbis autóbusz cammog lágyan duruzsolva
a város ódon részein. Félreértés ne essék, kifejezetten rajongok az öreg
járművekért, de a két város közti ilyetén attitűd különbsége összevetve
az előítéletekkel érdekesen befolyásolja az ember világról alkotott képét.
Ez a városnéző autóbusz másfél órán át böcsülettel tekergett velünk Brassóban,
még a Pojána felé vezető hegyiúton is felvitt egy jó kilátású helyre.
Rengeteg idő eltelt, de nem hasztalan. Jöhetett a kötélpálya. Rövdke, 573
méteres hosszán két, ellentétes irányban haladó kabin közlekedik. Sajnos
a buja növényzet miatt igen nehezen fényképezhető.
A Cenk fennsíkján elsétáltunk a „BRAŞOV” feliratig, amely első ránézésre
Hollywood-ra hajaz. Helyén 1896-tól 1913-ban történt lebombázásáig Milleniumi
emlékoszlop állt. A felirat mögött található a Báthory-barlang, az emlékkereszttel.
A Milleniumi
Emlékoszlop. Forrás: Wikipedia
Visszalanovkázva a városközpontba a másutt megszokott nyári szombat délutáni
punnyadást meghazudtolta az élénk pörgés és a jó hangulat.
Csöppnyi városi barangolás után elindultunk Brassópojána felé. A hegyvidéki
20-as busszal juthatunk el oda, 30 perces követési időközzel.
Későn érkeztünk, a hegycsúcsra vezető kötélpálya már 15:45-kor befejezte
aznapi üzemét. A Kárpátok vad bércei közt lenni így is kárpótolt. Lefelé
a 20-as buszon menetjegy-ellenőrzésbe futottunk, és megdöbbenve szembesültünk
azzal a ténnyel, hogy a normál menetjegy ezen a járaton érvénytelen. Először
kicsit furcsálltam is, hogy a Brassó közigazgatási határát jóval túllépő
járatra jó a másfél lejes jegy, de megnyugtattam magam azzal, hogy nem
mindenki oly szűkmarkú, mint a kishazai közlekedési vállalatok és a brassói
igen pozitív összképbe is belesimul a nagylelkűség. Végül az ellenőr látván
a konstruktív hozzáállást, megelégedett azzal, hogy befizettünk fejenként
3,5 lej-t, sőt, még menetjegyet is kaptunk. Szussz…
A 472-es sz. Ister Euro Night vonattal búcsúztunk el Erdélytől, Brassótól,
átzötyögve az éjszakát.
HBweb
• 2011. november 1.
|
