HBWEB • FOGASKEREKŰ VASÚT • HBWEB • FOGASKEREKŰ VASÚT • HBWEB • FOGASKEREKŰ VASÚT • HBWEB
www.pcnetsol.com
www.hbweb.hu
HBWEB CÍMLAP » 
FOGASKEREKŰ CÍMLAP » 
FOGASKEREKŰ MENETREND » 
Tisztelt Olvasóm, kedves Barátom!

BUDAPESTI FOGASKEREKŰ VASÚT
VÁGÁNYZÁRI MUNKANAPI MENETREND
2013. február 12-től 14-ig
   Közel három éve történt az a bűncselekmény, amely során a BKV Fogaskerekű Vasútját - hasonlóan sok-sok villamos- és HÉV-vonalszakaszához - "megszabadították" fémtolvajok némi-nemű kábelmennyiségtől.
   A vasút üzemét közvetlenül nem bénította meg ez a lopás, de kiélezett helyzetekben (pl. fagy esetén) a vonatközlekedést lehetetlenné tette. A Fogaskerekű Vasút vonalán a betáplálási kábeleket az alábbi szakaszokon lopták el: Városmajor - Orgonás, Orgonás - Esze Tamás Iskola (3-ból 1-et), valamint Erdei Iskola - Gyöngyvirág utca állomások között mindkét, felszerelt kábelnek lába kélt.




   Mint említettem, ezeket a bűncselekményeket 2010-ben, tehát majdnem három éve követték el. A közlekedési társaság anyagi források hiányára hivatkozva nem pótolta a hiányzó kábeleket. 
   Az utóbbi időkben több alkalommal is leállt a Fogaskerekű Vasút a fent említett hiány-pótlás-hiány miatt:
   •  2012. december 24-én,
   •  2013. január 18-án, 15:30-tól január 19-én 11:30-ig
   •  2013. február 2-án, reggel

   A hiány pótlását a BKV 2013. február 12-től 14-ig, az esti időszakra ütemezte. Ezen időszakban a rendes üzemzárásnál lényegesen korábban, Városmajorból 17:40-kor, Széchenyi-hegyről pedig 17:59-kor indulnak az utolsó vonatok. Ezt követően a megszokott pótlási metódus lép életbe: 
   • Szent János Kórház - Gyöngyvirág utca között tömegközlekedésre alkalmas közúti ellátottság híján pótlás nincs, Orgonás, Esze Tamás Iskola és Erdei Iskola megállóhelyek ellátatlanul maradnak.
   • Gyöngyvirág utca - Svábhegy között a Széll Kálmán térről induló - és a belvárosi kapcsolatot jelentő - 21, 21A, illetve a Boráros térről induló, dél-budai 212-es autóbuszokkal utazhatsz.
   • Svábhegy - Széchenyi-hegy között pedig 60V jelzéssel pótlóbuszok közlekednek, hellyel-közzel a 21-21A járataihoz hangolva. Völgymenetben Művész út megállóhelyet nem érintik.

   Mivel a teljes vonalon való eljutás csak többszöri átszállással biztosítható, ezért az alábbi viszonylatokban egyetlen vonaljegy érvényesítése is elegendő:
   • Városmajor - Széll Kálmán tér között az 59, 61-es villamossal, vagy a 5, 22, 22A, 91, 155, 156, 222-es autóbuszokkal,
   • Széll Kálmán tér - Svábhegy között a 21, 21A autóbuszokkal, 
   • Svábhegy - Széchenyi-hegy között a 60V Fogaskerekű-pótló autóbuszokkal.

   A hiányzó kábelek pótlásával remélhetőleg a bizonytalanságot fokozó üzemzavarok is elmúlnak.

Megállóhelyek 60 60 60 21*60V 21*60V 21A*60V 21*60V 21A*60V 21A*60V 21A*60V 21A*60V 21A*60V 21*60V 21*60V 21*60V 21*60V 21*60V
VÁROSMAJOR 17:00 17:20 17:40
Szent János Kórház 17:01 17:21 17:41
Orgonás 17:03 17:23 17:43
Esze Tamás Iskola 17:05 17:25 17:45
Erdei Iskola 17:06 17:26 17:46
SZÉLL KÁLMÁN TÉR 18:00 18:20 18:36 19:00 19:18 19:37 19:58 20:21 20:41 21:11 21:41 22:11 22:41 23:11
Gyöngyvirág utca {60} / Adonis utca {21, 21A} 17:08 17:28 17:48 18:11 18:31 18:47 19:11 19:29 19:48 20:09 20:32 20:52 21:22 21:52 22:22 22:52 23:22
Városkút {60} / Költő utca {21, 21A} 17:09 17:29 17:49 18:12 18:32 18:48 19:12 19:30 19:49 20:10 20:33 20:53 21:23 21:53 22:23 22:53 23:23
Svábhegy {21, 21A}       18:13 18:33 18:49 19:13 19:31 19:50 20:11 20:34 20:54 21:24 21:54 22:24 22:54 23:24
Svábhegy {60, 60V} 17:11 17:31 17:51 18:13 18:33 18:53 19:13 19:33 19:53 20:13 20:35 20:55 21:25 21:55 22:25 22:55 23:25
Művész út 17:13 17:33 17:53 18:15 18:35 18:55 19:15 19:35 19:55 20:15 20:37 20:57 21:27 21:57 22:27 22:57 23:27
SZÉCHENYI-HEGY 17:14 17:34 17:54 18:17 18:37 18:57 19:17 19:37 19:57 20:17 20:39 20:59 21:29 21:59 22:29 22:59 23:29
Megállóhelyek 60 60 60 60V*21 60V*21 60V*21 60V*21A 60V*21A 60V*21 60V*21 60V*21 60V*21A 60V*21 60V*21A 60V*21a 60V*21A 60V*990
SZÉCHENYI-HEGY 17:19 17:39 17:59 18:19 18:39 18:59 19:19 19:39 19:59 20:19 20:39 21:03 21:33 22:03 22:33 23:03 23:30
Művész út 17:20 17:40 18:00 | | | | | | | | | | | | | |
Svábhegy {60, 60V}       18:22 18:42 19:02 19:22 19:42 20:02 20:22 20:42 21:06 21:36 22:06 22:36 23:06 23:33
Svábhegy {21, 21A} 17:22 17:42 18:02 18:27 18:46 19:04 19:25 19:46 20:04 20:24 20:45 21:15 21:45 22:06 22:36 23:06 23:52
Városkút {60} / Költő utca {21, 21A} 17:23 17:43 18:03 18:29 18:48 19:06 19:27 19:48 20:06 20:26 20:47 21:17 21:47 22:08 22:38 23:08 23:53
Gyöngyvirág utca {60} / Adonis utca {21, 21A} 17:28 17:48 18:08 18:30 18:49 19:07 19:28 19:49 20:07 20:27 20:48 21:18 21:48 22:09 22:39 23:09 23:54
SZÉLL KÁLMÁN TÉR 18:41 19:00 19:18 19:39 20:00 20:18 20:38 20:59 21:29 21:59 22:20 22:50 23:20 0:18
Erdei Iskola 17:30 17:50 18:10
Esze Tamás Iskola 17:31 17:51 18:11
Orgonás 17:33 17:53 18:13
Szent János Kórház 17:35 17:55 18:15
VÁROSMAJOR 17:36 17:56 18:16

VISSZA A CÍMLAPRA

BKK grafika






E-mail
Közreműködésed és megtisztelő figyelmed köszönöm!
HBweb.hu | balint.cyberhungary.net
Az oldalt Hajtó Bálint készítette
© 2013 • HBweb.hu || balint.cyberhungary.net || PCNetsol.com