2008-2009
 
Tisztelt Olvasóm, kedves
Barátom!
Az alábbi sorokat 1994. Karácsonyán
vetettem először papírra. Akkor, amikor igazán vágytam egy békebeli, igazi
Ünnepre, és akkor, amikor Hazánkban harminchárom család Karácsonyfája alatt
egy-egy ajándék kibontatlan maradt, örökre...
1994. Karácsonyára
Ím,
eljöttek hát az ünnepek, már nem csak távolról hallatszik a csengettyűszó,
s lépten-nyomon karácsonyi dalokat hallhatsz. A testet-lelket ellepő téli
szürkeséget sok-sok fény igyekszik ellensúlyozni. Az utcára kimész, óriási
csomagokat cipelő emberek bohókás, de mégis megható látványa tárul eléd.
Mintha mindnyájan költöznénk. A boltok kirakata folyton-folyvást könnyelműségre
buzdítja meg-megtorpanó kezed, amint az egyre laposodó bukszád felé nyúl.
S a boltokban – ha mégis betérsz – mosolygó eladónők hada köszön Reád,
s kíván boldog Karácsonyt.
Már hazafelé igyekszel. Mindenki, aki csak szembejő Véled megcsodál, hisz
ilyen szép, gazdagon díszített karácsonyfát, mint Te vagy, még nem láttak.
Békésen szaglászó kutyus tévelyeg Hozzád. Kíváncsian szimatol, vajon néki
mit hozott a Jézuska. Elmosolyodsz, megállsz egy percre, megsimogatod buksi
fejecskéjét, előveszel valami apró, finom falatot és átnyújtod néki. Örömmel
fogadja, s mindkettőtök boldog. Valahol e kutyus is érzi, hogy ez a nap
más. Még farkcsóválva kétszer körbeujjong, majd vidám csaholással tovaszalad.
Már esteledik, mire hazaérsz, pedig nem rég volt reggel. Szíved a torkodban
dobog, hisz mindjárt eljő az est, a pillanat, amire lelked mélyén egész
évben vártál. Lassan itt a pillanat, nem kell soká várnod a csodát. A csodát,
a szépet, de igazán a melegséget, az egymásba simuló tenyereket, az egymásnak
adott tekintetet, a simogató mosolyt. Szeretnéd szégyenlősen eldörzsölni
szemed sarkából a kibuggyanó könnycseppet és titokban lesed, Ő is ezt teszi-e.
Jó lenne megállni, egy kicsit megnyugodni, örömet találni a másik örömében,
s a percet, a röppenőt megfogni. Megfogni, hogy órákká, napokká nőjön.
És tudod, hogy Ő is ezt akarja. Talán nem is oly nehéz megadni. Legyen
bár kurtább a fenyő, kisebb a kalács, tavalyi a szaloncukor. Csak a gyertya
lángja lobogjon, csak ez a pillanat el ne fusson!
S mikor belépsz a szobába, a Csendes éj dallama felzeng, kérlek gyújts
egy gyertyát ama harmincegy emberért, kik már egy hete az örök karácsony
birodalmában ünnepelnek. És azokért is akiket szeretsz, de nem is ismersz,
hisz az élet múlandó, és az ember törékeny.
(1994 december – HB)
|
