|
Hazádnak
rendületlenül
Légy
híve, oh magyar;
Bölcsőd
az s majdan sírod is,
Mely
ápol s eltakar.
A nagy
világon e kívül
Nincsen
számodra hely;
Áldjon
vagy verjen sors keze:
Itt
élned, halnod kell.
Ez a
föld, melyen annyiszor
Apáid
vére folyt;
Ez,
melyhez minden szent nevet
Egy
ezredév csatolt.
Itt küzdtenek
honért a hős
Árpádnak
hadai;
Itt
törtek össze rabigát
Hunyadnak
karjai.
Szabadság!
itten hordozák
Véres
zászlóidat,
S elhulltanak
legjobbjaink
A hosszú
harc alatt.
És annyi
balszerencse közt,
Oly
sok viszály után,
Megfogyva
bár, de törve nem,
Él
nemzet e hazán.
S népek
hazája, nagy világ!
Hozzád
bátran kiált:
"Egy
ezredévi szenvedés
Kér
éltet vagy halált!" |
|
Az
nem lehet, hogy annyi szív
Hiába
onta vért,
S keservben
annyi hű kebel
Szakadt
meg a honért.
Az nem
lehet, hogy ész, erő,
És
oly szent akarat
Hiába
sorvadozzanak
Egy
átoksúly alatt.
Még
jőni kell, még jőni fog
Egy
jobb kor, mely után
Buzgó
imádság epedez
Százezrek
ajakán.
Vagy
jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű
halál,
Hol
a temetkezés fölött
Egy
ország vérben áll.
S a sírt,
hol nemzet sülyed el,
Népek
veszik körul,
S az
emberek millióinak
Szemében
gyászköny ül.
Légy
híve rendületlenül
Hazádnak,
oh magyar:
Ez éltetőd,
s ha elbukál,
Hantjával
ez takar.
A nagy
világon e kívül
Nincsen
számodra hely;
Áldjon
vagy verjen sors keze:
Itt
élned, halnod kell. |
