|
Isten,
áldd meg a magyart
Jó
kedvvel, bőséggel,
Nyújts
feléje védő kart,
Ha küzd
ellenséggel;
Bal
sors akit régen tép,
Hozz
rá víg esztendőt,
Megbünhödte
már e nép
A multat
s jövendőt!
Őseinket
felhozád
Kárpát
szent bércére,
Általad
nyert szép hazát
Bendegúznak
vére.
S merre
zúgnak habjai
Tiszának,
Dunának,
Árpád
hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk
Kunság mezein
Ért
kalászt lengettél,
Tokaj
szőlővesszein
Nektárt
csepegtettél.
Zászlónk
gyakran plántálád
Vad
török sáncára,
S nyögte
Mátyás bús hadát
Bécsnek
büszke vára.
Hajh,
de bűneink miatt
Gyúlt
harag kebledben,
S elsújtád
villámidat
Dörgő
fellegedben,
Most
rabló mongol nyilát
Zúgattad
felettünk,
Majd
töröktől rabigát
Vállainkra
vettünk. |
|
Hányszor
zengett ajkain
Ozmán
vad népének
Vert
hadunk csonthalmain
Győzedelmi
ének!
Hányszor
támadt tenfiad,
Szép
hazám, kebledre,
S lettél
magzatod miatt
Magzatod
hamvvedre!
Bújt
az üldözött s felé
Kard
nyúl barlangjában,
Szerte
nézett, s nem lelé
Honját
a hazában.
Bércre
hág, és völgybe száll,
Bú
s kétség mellette,
Vérözön
lábainál,
S lángtenger
felette.
Vár
állott, most kőhalom;
Kedv
s öröm röpkedtek,
Halálhörgés,
siralom
Zajlik
már helyettek.
S ah,
szabadság nem virúl
A holtnak
véréből,
Kínzó
rabság könnye hull
Árvánk
hő szeméből!
Szánd
meg, Isten, a magyart,
Kit
vészek hányának,
Nyújts
feléje védő kart
Tengerén
kínjának.
Bal
sors akit régen tép,
Hozz
rá víg esztendőt,
Megbünhödte
már e nép
A multat
s jövendőt! |
