|
El ne
add az ősi házat,
El ne
add az ősi telket,
Hol
a csűrön késő őszig
Gólyamadár
kelepelget!
Ha elfáradsz
a világban:
Gyere
haza megpihenni,
Az öreg
fák árnyékában
Szép
időkre emlékezni!
Rád
nevet, mint hajdanában
A cseresznye,
piros alma;
Gyermek
leszel újra, fiam,
S belefogsz
egy régi dalba.
Szántófölded
kenyeret ád,
Az a
föld a kalásztermő!
Friss
vizet a csörgő patak
Tüzelőnek
fát az erdő. |
|
El-elsétálsz
a mosolygó
Virágok
közt andalogva...
Ugy-e,
fiam, hozol majd ki
Egy-egy
szálat a síromra?
Gyümölcsfáid
oltogatod,
Tisztogatod,
nyesegeted,
Ablak
alatt a kis kertben
Az utakat
rendezgeted.
El ne
add az ősi házat,
El ne
add az ősi telket,
Hol
a csűrön késő őszig
Gólyamadár
kelepelget! |
