Már hazafelé igyekszel. Mindenki, aki csak szembejő Véled megcsodál, hisz ilyen szép, gazdagon díszített karácsonyfát, mint Te vagy, még nem láttak. Békésen szaglászó kutyus tévelyeg Hozzád. Kíváncsian szimatol, vajon néki mit hozott a Jézuska. Elmosolyodsz, megállsz egy percre, megsimogatod buksi fejecskéjét, előveszel valami apró, finom falatot és átnyújtod néki. Örömmel fogadja, s mindkettőtök boldog. Valahol e kutyus is érzi, hogy ez a nap más. Még farkcsóválva kétszer körbeujjong, majd vidám csaholással tovaszalad. 

   Már esteledik, mire hazaérsz, pedig nem rég volt reggel. Szíved a torkodban dobog, hisz mindjárt eljő az est, a pillanat, amire lelked mélyén egész évben vártál. Lassan itt a pillanat, nem kell soká várnod a csodát. A csodát, a szépet, de igazán a melegséget, az egymásba simuló tenyereket, az egymásnak adott tekintetet, a simogató mosolyt. Szeretnéd szégyenlősen eldörzsölni szemed sarkából a kibuggyanó könnycseppet és titokban lesed, Ő is ezt teszi-e. 

   Jó lenne megállni, egy kicsit megnyugodni, örömet találni a másik örömében, s a percet, a röppenőt megfogni. Megfogni, hogy órákká, napokká nőjön. És tudod, hogy Ő is ezt akarja. Talán nem is oly nehéz megadni. Legyen bár kurtább a fenyő, kisebb a kalács, tavalyi a szaloncukor. Csak a gyertya lángja lobogjon, csak ez a pillanat el ne fusson! 

   S mikor belépsz a szobába, a Csendes éj dallama felzeng, kérlek gyújts egy gyertyát ama harmincegy emberért, kik már egy hete az örök karácsony birodalmában ünnepelnek. És azokért is akiket szeretsz, de nem is ismersz, hisz az élet múlandó, és az ember törékeny. 

       Áldott, békés karácsonyt kívánok Néked, és azoknak, is kik Veled ünnepelnek. 
    1994.