BLOG.HBWEB.HU
Tisztelt
Olvasóm, kedves Barátom!
2011. augusztus 22. és 28. között másodmagammal ellátogattam Erdélybe.
Régóta készültünk eme útra, nem is igazán a közlekedés, hanem egy kis feltöltődés,
kikapcsolódás volt a cél, természetesen aktív pihenéssel fűszerezve, hisz
egyikünk sem a tétlenség mintaképe. Az alábbi képekre kattintva napokra
bontva elolvashatod az útinaplót, illetve folyamatos lefelé görgetéssel
összefüggően végigmehetsz a beszámolón.
2011.
AUGUSZTUS 22.
Eljött a nagy nap, indulás Erdélybe. Utunk először Füzesabonyba vezetett,
onnan Tiszafüreden, Karcagon és Püspökladányon át Nagyváradra. Ez idő tájt
még ritkaságszámba ment a vontatójárművek oldalán a régi pályaszámfelfestés
letörlése és az új, háromjegyű UIC azonosítót tartalmazó teljes pályaszám
megjelölése.
Biharkeresztes állomáson történt meg a gépcsere, majd Biharpüspökin tűnt
el Kis Hazánk a lankák mögött. Kisvártatva meg is érkeztünk Nagyváradra.
Nagyváradon szokás szerint kontrasztos kép fogadott: fejlődni akaró, de
mégis enyhén elrománosított infrastruktúra: az omló vakolatok és a vaskos
légkábelek árnyékában döcögnek a ČKD T4/B4-esek, az ex-berlini ČKD
KT4D-k és vadonatújonnan 2008-ban vásárolt Siemens ULF-ok zötyögtek a fekszinthibás
vágányokon.
Délután, belföldi gyorsvonattal folytattuk utunkat kincses Kolozsvárra.
»
VISSZA A LAP TETEJÉRE «
2011.
AUGUSZTUS 23.
Kolozsvárról ébredés után Balázsfalva felé vettük az irányt, a Szatmárnémeti
– Bukarest között közlekedő expreszvonattal.
Útközben meg-megálltunk Székelykocsárdon (Războieni), Nagyenyeden (Aiud)
és Tövisen (Teius). Tövis állomáson tövises fűtőház és Regiotrans-os villamos
ingavonat fogadott. Az RGT – szintén – francia eredetű villamos ingavonatai
Gyulafehérvár, Tövis és Brassó környékén közlekednek.
Balázsfalva, átszálló állomás. Összefutottunk a tavalyi Csíksomlyó Expressz
gyimesbükki második előfogati EPC 040EA típusú mozdonyával, a csúnyán és
csúfosan leszerepelt Transferroviar-os 40 0709-essel is egy tehervonat
élén. Arra talán még jó…
Balázsfalváról tovább a 2007 óta a Regiotrans magánvasúttársaság által
üzemeltetett 307-es sz. vasútvonalon utaztunk, az 57 0330-as pályaszámú
1964-es évjáratú francia Caravella kétrészes motorvonattal. Menetrend szerint
több, mint egy órát vesztegeltünk a környék régióközpontjában, az igen
leharcolt, volt iparvárosban, Dicsőszentmártonban (Târnăveni).
Utunkat tovább folytatva Erdőszentgyörgytől (Sângeorgiu de Pădure) mintha
kicserélték volna a díszletet: az elhanyagoltságot, pusztulást felváltották
a takaros házikók, gondozott kertek és közeledő hegyvidék. Már csak az
állomásépületek árulkodtak arról, hogy Románia „forráselvontabb” részén
vagyunk. Szováta állomásán vonattalálkozás, az össze-vissza töredezett
peron-maradványok között és gyomerdőben rég be nem szabályzott vágánynak
látszó hosszú síndarabokon 5-10 km/h sebességgel száguldanak a francia
Caravellák.
Az állomás épületén ellenben látszik, hogy a békebeli Szovátafürdő kapujaként
szolgált, de napjainkra igényes kidolgozását is megharapdálta az idő vasfoga
és az elhanyagoltság.
A szállást elfoglalva még maradt egy kis idő felfedezni a környék régi-új
látványosságát, a. kisvonatot. A valaha 82 kilométer hosszú Marosvásárhely-Parajd
keskenynyomközű vasútvonal helyreállított 14 kilométeres szakaszán 2011.
augusztus 8-án újraindult a forgalom. Egyetlen, lengyel eredetű gőzmozdonnyal,
valamint egy nyitott és egy zárt személykocsival vágtak bele ismét a személyszállításba.
Bővebb
infó a HBweb Kisvasúti Oldalain található.
A kisvonat menetrend szerint meg is érkezett az ideiglenes végállomására,
majd körüljárás után a nyílt vonalról kapuval elzárt területen éjszakára
leállították a gőzöst.
A nap zárásaként szovátai esti városnézés és puliszkás vacsora:
»
VISSZA A LAP TETEJÉRE «
2011.
AUGUSZTUS 24.
Ismét meglátogattuk a kisvasutat, ezúttal utaztunk is vele egy kört Vármezőre
és vissza. Egy kocsival, toltmenetben érkezett meg a vonat.
Bővebb
infó a Szovátai Erdei Vasútról a HBweb Kisvasúti Oldalain található.
Ezt követően nyeregbe pattantunk és kihasználva a kombinált utazásban rejlő
lehetőségeket, Regiotransos motorvonattal Erdőszentgyörgyre utaztunk, ahol
a bözödi templom vízbefojtott maradványait kívántuk (volna) megtekinteni.
Ez a kis falu tragédiájáról híres, „tóvá tett falu”-ként is szokták emlegetni.
A nagy-román birodalmi építkezés lázában égő rosszemlékű diktátor, Ceauşescu
és rendszere 1977-ben völgyzáró gát építését kezdte el. A gát funkcióját
biztosan nem tudjuk, hisz villamos energia előállítására alkalmatlan, erőmű
sem épült. 1985-ben derült ki a gát építésén részt vevő helyi lakosok számára,
hogy otthonuk elárasztásán fáradoznak, így abbahagyták a munkát, tiltakozásba
kezdtek – hasztalanul. 1989-re a falujukat teljesen elárasztották, a Küsmöd-patak
ezen részéből egy csónakázó- és szabadidő tavat alakítottak ki. A falu
elpusztulásának jelképe a templom, amely még néhány évig (a leendő összeomlásáig)
felkiáltójelként emelkedik ki a tó végéből, hirdetve, hogy itt valaha emberek
éltek, itt valaha egy falu volt.
Sajnos a szorító idő és egy kis eltévedés miatt a templomig már nem jutottunk
el, így elsőként egy távlati kép álljon itt illusztrációként:
»
VISSZA A LAP TETEJÉRE «
2011.
AUGUSZTUS 25.
Még mindig Szováta. Délelőtt folytattuk a városnézést, ellátogattunk a
híres Medve-tóhoz, hisz Szováta öt sóstóból álló gyógyfürdő-komplexumáról
és sószikláiról is ismert. Legnagyobb tava a Medve-tó, amely nevét kiterített
medvéhez hasonló alakjáról kapta, 1870 és 1880 körül alakult ki. 66 ezer
tonnára becsült oldott sómennyiség van, a felszíntől lefelé hőmérséklete
növekszik, melyet a nap melege és a lejjebb koncentrálódó só okoz. Többi
tava a Mogyorós-tó, a Fekete-tó, a Veres-tó és a Zöld-tó. Némelyik vize
tömény sóoldat. A Mogyorós-tó iszapfürdőjéről is híres.
Tegnap az FLZ-452-es, ma pedig az FLX-584-es forgalmi rendszámú Bova Magiq
MHD képviselte az Orange Ways menetrendszerinti nemzetközi járataként a
Kishaza közlekedését. És láss „csodát”, a kínai járműgyártás ide is betette
a lábát, íme egy román felségjelű King Long XMQ 6127-es.
Szovátától búcsút véve a szomszéd települést, Parajdot és annak sóbányáját
vettük célba. A városközpontból nyugatról összelapátolt autóbuszok szállítják
le a sóbányába a látogatókat. A sóbánya csodálatos klímája, levegőjének
tisztasága, a sók fertőtlenítő hatása messzeföldről vonzza Parajdra a látogatókat
és a gyógyulni vágyókat. A hatalmas légterű termekben a beteg gyermekek
számára játszótereket, a szülők és/vagy a beteg felnőtteknek pedig közösségi
tereket létesítettek, sőt, egy igazi székely templomot is berendeztek.
A kijáratnál étterem és söröző is található. Ezt leszámítva alkohol fogyasztása
a barlangban tilos. A bányában ma is folyik a só kitermelése, nyolc szinten,
kamrákban, robbantással fejtik. A legalsó bányaszint a bejárat alatt mintegy
280 méterrel fekszik.
Parajdról egy Marosvásárhely - Csíkszereda viszonylatú távolsági autóbusszal
utaztunk Csíkszeredára.
Korondon, Székelyudvarhelyen, Homoródfürdőn át vezetett az út, Székelyudvarhelyen
20-25 perces pihenő adatott meg. Az autóbuszállomás sok-sok kedves Ikarus
250-est, 256-ost és 266-ost tartogatott az objektívem számára, valamint
a presszót is ízlésesen, egy autóbuszból rendezték be.
Csíkszeredára megérkezve már nyakunkon volt a Csíki-medencére oly jellemző
zápor, de megúsztuk. Az autóbuszállomás – mint mindig – hemzsegett a volt
Kisalföld, Hajdú és Szabolcs Volános, valamint azonosíthatatlan eredetű
buszoktól.
A vasútállomáson ismét találkoztunk Regiotransos Caravella motorvonattal,
de itt már a CFR Călători uralja a személyszállítási piacot.
Végül a Pannonia nemzetközi gyorsvonattal, a MÁV-Start személykocsijában
tettük meg az egy állomásnyi távot Csíkszeredától Madéfalváig, amely ikerfalvában,
Csíkcsicsón várt a szállás.
»
VISSZA A LAP TETEJÉRE «
2011.
AUGUSZTUS 26.
Ködös, mondhatnám őszies reggelre ébredtünk Csíkcsicsón. A házigazda azzal
vígasztalt, hogy a Csíki medencében gyakran ilyen az idő, feljebb, a Gyimesekben
jó esélyünk van a nyárra. Kora reggel, a Csíkszerda – Kománfalva (Comăneşti)
személyvonattal hágtuk meg a Gyimesi hágót és ahogy elhagytuk Karakót,
Lóvészt, Tarkőt, egyre jobban tisztult a kép.
Gyimesbükk állomás robusztus méretét az indokolja, hogy a trianoni nemzetcsonkítás
előtt Hazánk keleti határa volt. Szép, míves motívumai, termeinek, irodahelyiségeinek
zöme már pusztulásnak indult.
Érkeztünk után indult Madéfalva felé a GFR 40-0711-es pályaszámú EPC 040EA
villamos mozdonya a tehervonatával.
Az állomás kissé
kietlen környezete és a felszálló köd miatti zord idő nem árulkodott arról,
hogy micsoda kincseket is rejt történelmi Hazánk legkeletibb csücske. Lovon
caplató székelyek, szabadon legelésző jószágokkal kezdődött a ráhangolódás.
Ha gyalog nekivágunk a falunak, kb. húszperces sétával eljutunk a büszkeségeikhez:
a Rákóczi-vár romjaihiz, a 30-as őrházban berendezett helytörténeti és
vasúti múzeumhoz és a Kontumác templomhoz.
A Kontumác templom és környékének rövid története: 1782-ben épült és Nagyboldogasszony
tiszteletére felszentelt kápolna, a Gyimesek legrégebbi temploma. Legnagyobb
csodálatunkra a kápolna nyitva állott, az angyalok őrizték, szabadon megtekinthette
bárki és az élményen kívül senki semmit onnan el nem vitt. A templom körül
egy település romjai találhatók. Ha jól értettük az egymásnak némileg ellentmondó
leírásokat, a falak maradványai egy, a templom köré épült kolostorrendszer
maradványai.
Szintén jelképe történelmi keleti határunknak a Rákóczi-vár romja és a
30. sz. őrház, amelyet 2008-ban, az első Székely Gyors érkezésének alkalmára
felújítottak és Bilibók Ágoston, nyugalmazott kocsimester a gyűjteményéből
múzeummá rendezte be. Trianon előtti államvasúti, majd román vasúti relikviák,
térképek, leírások töltik meg a kis őrházat. Ottjártunkkor a mester épp
személyesen tartott tárlatvezetést.
2008 óta Pünkösd másnapján, a Székely Gyors és 2010 óta a Csíksomlyó Expressz
különvonatok közlekedésekor Gyimesbükk és az ezeréves határ felbolydul,
zarándokok ezrei lepik el a hegyoldalt és üdvözlik a kishazából érkező
különvonatokat.
Mindez az év többi, csendesebb napján, azaz ottjártunkkor:
Gyimesbükk állomáson sikerült kifognom közel s távol legsötétebb személypénztárosát,
aki még román tolmács segítségével sem értette meg, miként is lehet kiadni
FIP füzetjegy mellé a kötelező helyjegyet. Ezt már csak a jegyvizsgáló
tetézte, aki a jegyre írott ékes, román nyelvű utalást sem értette meg
arról, hogy egy rubrika érvényessége két napra szól.
Így jutottunk el koraestére Madéfalván és Csíkszeredán át Tusnádfürdőre,
ahol egy hangulatos vacsora mellett esteledett be. Visszaútban a Brassó
– Madéfalvi személyvonat tetemeset késett, így volt szerencsénk látni,
hogy működik, használható a második vágány is, ahol a Regiotrans dízel
motorvonata jött szembe.
»
VISSZA A LAP TETEJÉRE «
2011.
AUGUSZTUS 27.
Mint minden, ez a kirándulás is véget ér egyszer. Némi helyjegyügyi madéfalvi
pénztáros-győzködés után útnak indultunk a Budapestről nem hogy késő, hanem
még négy perccel korábban érkező Corona gyorsvonattal Brassóba. Az erdélyi
szászság fővárosában egy bő fél nap eltöltését terveztük. Röstellem, de
ezidáig az állomás körzetétől sokkal távolabb, a városmagba még nem merészkedtem.
Kár lett volna most is kihagyni, óriási meglepetésként szolgált e város.
Helyijárattal utaztunk a főtérhez, ahol a város központjában fekvő, tengerszint
felett 957 méter magas, a város felé pedig 350 méterrel tornyosuló Cenk
hegyre (Tâmpa) vezető kötélpályát kerestük meg. A keresgélést a város épületeinek
igényes kialakításán és Romániához tartozása ellenére igen jó állapotán
történő álmélkodás nehezítette. Nem sokkal a cél előtt ismét eltántorítottak:
egy városnéző emeletes busz állt meg mellettünk. A mindössze 5 lej/fő (~335
Ft) ár egy kiadós városnézésért még egy maflának is megérte volna, úgyhogy
belevágtunk. Itt kell megjegyezni, hogy a helyi autóbuszra váltott vonaljegy
is csak 1,5 lej, azaz 100 Ft.
Magyarország fővárosában, Budapesten – mint ismeretes – volt Volánbuszos,
BKV-s és volt berlini matuzsálem-korú füstgenerátorok másznak fel a várba
és pöfögnek a világörökség részét képző belvárosunkban. Brassóban viszont
egy 2008-as évjáratú Ayats Bravo Urbis autóbusz cammog lágyan duruzsolva
a város ódon részein. Félreértés ne essék, kifejezetten rajongok az öreg
járművekért, de a két város közti ilyetén attitűd különbsége összevetve
az előítéletekkel érdekesen befolyásolja az ember világról alkotott képét.
Ez a városnéző autóbusz másfél órán át böcsülettel tekergett velünk Brassóban,
még a Pojána felé vezető hegyiúton is felvitt egy jó kilátású helyre.
Rengeteg idő eltelt, de nem hasztalan. Jöhetett a kötélpálya. Rövdke, 573
méteres hosszán két, ellentétes irányban haladó kabin közlekedik. Sajnos
a buja növényzet miatt igen nehezen fényképezhető.
A Cenk fennsíkján elsétáltunk a „BRAŞOV” feliratig, amely első ránézésre
Hollywood-ra hajaz. Helyén 1896-tól 1913-ban történt lebombázásáig Milleniumi
emlékoszlop állt. A felirat mögött található a Báthory-barlang, az emlékkereszttel.
A Milleniumi
Emlékoszlop. Forrás: Wikipedia
Visszalanovkázva a városközpontba a másutt megszokott nyári szombat délutáni
punnyadást meghazudtolta az élénk pörgés és a jó hangulat.
Csöppnyi városi barangolás után elindultunk Brassópojána felé. A hegyvidéki
20-as busszal juthatunk el oda, 30 perces követési időközzel.
Későn érkeztünk, a hegycsúcsra vezető kötélpálya már 15:45-kor befejezte
aznapi üzemét. A Kárpátok vad bércei közt lenni így is kárpótolt. Lefelé
a 20-as buszon menetjegy-ellenőrzésbe futottunk, és megdöbbenve szembesültünk
azzal a ténnyel, hogy a normál menetjegy ezen a járaton érvénytelen. Először
kicsit furcsálltam is, hogy a Brassó közigazgatási határát jóval túllépő
járatra jó a másfél lejes jegy, de megnyugtattam magam azzal, hogy nem
mindenki oly szűkmarkú, mint a kishazai közlekedési vállalatok és a brassói
igen pozitív összképbe is belesimul a nagylelkűség. Végül az ellenőr látván
a konstruktív hozzáállást, megelégedett azzal, hogy befizettünk fejenként
3,5 lej-t, sőt, még menetjegyet is kaptunk. Szussz…
A 472-es sz. Ister Euro Night vonattal búcsúztunk el Erdélytől, Brassótól,
átzötyögve az éjszakát.
»
VISSZA A LAP TETEJÉRE «
|
