BLOG.HBWEB.HU
2009. szeptember 30.
Jerzy Popiełuszko
[1947-1984] emlékezetére
Pár éve láttam egy amerikai dokumentum-játékfilmet. A film egy negyedszázada
megtörtént, tragikus, de mégis felemelő történetet dolgozott fel:
a lengyel Jerzy Popiełuszko (ejtsd: jezsí popjeúskó), Alek atya munkásságát
és brutális, vértanú halálát, kivégzését. Christopher Lambert
nagyszerű alakításában megismerhettük a közelmúlt egy igazi hősét
és azt a többek által vissza-visszasírt kegyetlen, irgalmatlan világrendet,
amely se Istent, se Embert nem ismert, nem tisztelt.
Mert mindig oda küldik a legerősebbet, a legtisztábbat, ahol legnagyobb
a nélkülözés és a szenvedés.
Huszonöt éve, 1984. októberének végén, egy szürke délután a virrasztó
és érte imádkozó, aggódó hívei szívébe, mint egy-egy tőr hatolt
a hír: megtalálták Popiełuszko atya holttestét.
A tizenegy napja eltűnt 37 éves lengyel katolikus pap egész életútja
csípte a regnáló rezsím fenntartóinak szemét. Már második éve
prédikált a hazájáért, lánglelkű példabeszédeiben bíztatta a
munkásosztályt az igazságért folyó küzdelemre, lehetőségeit is
túlszárnyalva kiállt a „Solidarność” (szolidaritás) mozgalom
mellett. A hatalom nem maradt „hálátlan”: az 1981-ben bevezetett
általános szükségállapoton túl Popiełuszko-t sorozatos betörésekkel,
megfigyeléssel, hamis perrel, letartóztatásokkal, autóbalesetekkel
próbálta megfélemlíteni. Eredménytelenül. Alek atya elszántsága
nőttön-nőtt, megelőzendően a fizikai attrocitásokat ő maga is edzette
testét: bokszolt.
A film tanúsága szerint titkosrendőrökkel figyeltették minden lépését,
a hatalomhoz hűséget fogadott békepapokból kinevezett egyházi vezetőség
pedig nem győzte őt áthelyezgetni kisebb és még kisebb plébániákra.
Hasztalanul.
A negatív főszereplő, a rezsímhez hű, azt nem csak hivatalból, hanem
mániákusan is szolgáló SB-ügynök életén át is követhetjük az
évekig tartó lengyel forradalmat. A pribék életében összefonódik
a sötét akarat az üldözési mániával. Családja viszont titkon Szentmisékre
jár, gyermeke hitet tanul. A film szerint ez adta neki a végső lökést
ahhoz, hogy Popiełuszko-t elsöpörje a föld színéről.
Október 19-én késő este Bydgoszcz-ról hazafelé az Atya autóját
rendőri segédlettel megállíttatta és közúti ellenőrzés ürügyén
Popiełuszko-t letartóztatta. A lincselést ott és akkor társával megkezdte.
Miután a sokszoros ütlegelések és rúgások hatására Alek atya sportos,
erős szervezete „nem óhajtott
még elpusztulni”, a félholt áldozatot összekötözték és a Wlocławek
melletti duzzasztóba dobták.
A hívek tizenegy napnyi reménysége foszlott szét, amikor megtalálták
a felismerhetetlenségig roncsolódott, meggyalázott holttestet. Csendes,
250 ezres méltóságteljes tömeg kísérte utolsó útjára, lélekben
az egész ország mécsest gyújtott. A lengyel nép és Európa szerencsésebbik
fele egy emberként állt megrendülve a könyötrelen eset előtt, gyászolva
a legfrissebb vértanút.
A Szolidaritás mozgalom felerősödött, a hatalom meghátrálásra kényszerült.
Rövidesen a kommunista rezsím kénytelen volt megnevezni és a zúgolódó
nép csitítására feldobni a kegyetlen és könyörtelen gyilkosság
vádlottját: a negatív főszereplő SB-ügynököt, aki váltig állította,
hogy nem akarta megölni az atyát, csak „móresre akarta tanítani”.
Halála „csak üzemi baleset” volt.
Akkor is rebesgették már, hogy nem egy elfuserált, őrült ügynök
magánakciójával állunk szembe, akit a látszat kedvéért beáldoztak,
akit gyilkosságért el is ítéltek. A szálak sokkal feljebb futnak:
az ügynök pere csupán arra szolgált, hogy eltussolják a magas rangú
politikusok, főképp a párt főtitkára, Wojciech Jaruzelski érdekeit,
esetleges utasításait.
Történészek egybehangzó véleménye szerint az is lehetséges, hogy
a kivégzési parancs egyenesen a Kremlből érkezett, ugyanis Moszkvát
egyre jobban aggasztotta a lengyel katolikus egyház és a lengyel származású
pápa, II. János Pál növekvő kommunistaellenes befolyása. Popiełuszko
meggyilkolása valószínűleg az egyház, főként a hívek megfélemlítését
szolgálta; figyelmeztetés volt: hogy jobb, ha az egyház kimarad a poltikából.
Tudni vélik azt is, hogy a halál nem a duzzasztóban állt be, hanem
jóval hamarabb. A lengyel bizottság bizonyítékokat talált arra, hogy
Popiełuszko atyát a Varsótól 50 km-re északra fekvő Kazun melletti
szovjet támaszpontra hurcolták, és csak napokkal később ölték meg,
a spanyol inkvizíciót is meghazudtoló kegyetlenséggel. Ezt támasztják
alá a holttesten talált sérülések, amelyek nem származhattak „csak”
ütlegeléstől, rúgásoktól; sokkal komolyabb és brutálisabb megkínzatások
közepette adta vissza lelkét Teremtőjének Alek atya.
A lényeg és a tanúság nem az, hogy személy szerint ki kínozta meg,
ki okozta testének fizikai halálát hanem az öröksége, amelyet nem
szabad felednünk.
Esetlen fogalmazásom helyett hadd idézzem erről Márai Sándor idevágó,
örökérvényű szavait:
„Ha jó
ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek,
megrágalmaznak kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened,
hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél,
jó volt, és ezért jó volt az is amit csináltál, mikor a jó ügy
védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak
az üggyel. Az ügy igazával, mert meg kell védened. Végül is tehetetlenek
az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak,
de meg nem hazudtolhatnak. Elvehetik életed,
de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem
vagy magányos az életben, ha jó ügyet szolgálsz. Nincs fizetség és
jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem!”
Úgy tűnik, még mindig szüksége van emberiségünknek vértanúkra…