BLOG.HBWEB.HU
2009. február 16.
Először is hálás szívvel köszönöm a kedves e-maileket, sms-eket!
14-e alkalmából kívánom Nektek, hogy ne csak e napot, hanem életetek
minden
percét
hassa át a szeretet és a szerelem. Boldogságban Kegyelemteljesen, Társatok
ölelő és óvó karjában szürke hétköznapjaitok is ünneppé váljanak!
Erre gondolván
a tegnapi utazásom során eszembe jutott egy kissé elhalványult, de
soha el nem feledett, két évvel ezelőtti tötrénet, amikor túlzás
nélkül állíthatom, hogy újjászülettem.
Ugye emlékeznek a „vasútbarátabb” Olvasóim a 2007. május 18-i
ausztriai (Villach-Tarvisio vonalon történt) vasúti balesetre? Történt,
hogy Tarvisio-Boscoverde állomásról „legurult” a GySEV 1116 062-es
pályaszámú villamos mozdonya. Jómagam pedig épp vele szemben utaztam
– egyvágányú pályán – az EC 31-es sz. vonaton. A történetről,
a saját aspektusomban megemlékeztem akkortájt, frissítsük csak fel
egy picit:
Íme a katartikus
élmény, amelyet a túrám második napján éltem meg, de csak tizenkét
nappal később élhettem át.
Reggel óta
picit másképp látom a dolgokat. Ma reggel tudtam meg, hogy 2007. május
18-án mit éltem túl, azaz miféle súlyos baleset is zajlott le nem
messze tőlem, s elméláztam azon, hogy mi is történhetett volna, ha
nem sikerül időben félretennie az ÖBB forgalmi dolgozóinak egy középállomáson
azt az EC 31-es sz. Tarvision át Rómába tartó vonatot, amelynek többek
közt én is utasa voltam...
Tarvisio Boscoverde állomásról -nem állt össze a kép, hogy miért-,
megfutamodott mozdonyvezető nélkül a GySEV 1116 062-9-es pszú mozdonya
és Villach felé, az elég erős esésű nyílt pályán kb. 140-160 km/h
sebességre gyorsult fel. Furcsa és félelmetes volt, amikor Fürnitz
(?) állomáson, kitérő irányban saccra a fent említett sebességgel
(a pályasebesség duplájával) elhúzott mellettünk a Taurus, alig 2-3
perccel, miután ott megálltunk. A pálya arrafelé ugyanis egyvágányú!
Villach Südbahnhof előtt 145 km/h sebességgel elhagyta a pályát, és
amellé, kb. 20 méter mélységbe, erdőbe zuhant...
Furcsa volt
továbbá, hogy sehol a környéken nem éreztem „balesetszagot”. Semmi
nyüzsgés, semmi helyszínelés. Csak csend és béke. Talán ezért nem
is gyanakodtam, hogy bárminemű, efféle baj történhetett. Mind Tarvisioban,
mind Villacon, sőt, még Villach Südön is bátran, háborítatlanul
fényképezhettem...
De most, tizenkét nappal később szívem majd' kiugrik helyéből, ha
visszaemlékszem arra a magára hagyott, fékevesztettül velem szembe
robogó, majd a középállomáson mellettem elsuhanó mozdonyra, a gyönyörű,
de félelmetes tájra, az alagutakra, a hegyoldalban, magasan vezető pályára
és a száz méter mély felett ívelő viaduktokra, e közben felrémlik
bennem számtalan, hasonlóképp induló vasúti katasztrófa rémképe...
És a mozdony,
amint kikerült minket, mert az információáramlás és a gyors intézkedés
életeket mentett! És Istennek és az ÖBB rátermettségének köszönhetően
CSAK (!) súlyos baleset történt és nem tömegszerencsétlenség...
Kedves Barátaim,
ez a Katarzis! Talán meg tudom egyszer hálálni Neki és Nekik...
Köszönöm
az Újászületést!
BLOG
CÍMLAP »
|
