BLOG.HBWEB.HU
2009. január 27.
Tisztelj mindenkit, mert nem tudod, ki lesz a tanítód. Ma az enyém történetesen
egy Márta néni nevű, 75 éves hölgy. Rossz vonatra szállt fel, ezt
már a fellépéskor észrevette. Gyorsan visszakozott, de ekkor már a
frissen műtött jobb lábával a lépcső és a peron közé csúszott.
Csúnyán felsértette a heg alatt a lábszárát, valósággal dőlt belőle
a vér. Nem esett pánikba, feltette a kis fehér kalapját és betipegett
abba az irodába, ahol az "Elsősegélynyújtás"
feliratot
látta. Szegénykém nyomát nagy-nagy vérfoltok jelezték végig a peronon.
Megláttam, eszembe jutottak a tanultak: vénás vérzés, felpolcolni,
szorítókötés.
Majd a 904 (vasúti belső telefonon a Mentők száma). Vérvesztesége
miatt adtam neki egy kis vizet. Mentő kijött, fertőtlenítette, ellátta,
bekísérte a fehérautóba, irány a trauma ügyelet. Márta néni mindvégig
csendesen mosolygott. Amikor az adatait kellett felvennem, készséggel
felelt minden kérdésemre és mosolygott.
75 éve Csapon (ma Ukrajna) született, kislányként átélte a 2. világháborút,
22 évesen pedig 56-ot. Ki tudja, mennyi szenvedés, nélkülözés áll
mögötte. Gondolom felnevelt a nélkülözésben és a lelki nihillben
gyermekeket, pátyolgat unokákat és most egy barátnőjét látogatta
volna meg Tatán. Most egy picit megsérült, amely felért egy tisztességes
véradással és csak mosolygott, még a lelket is Ő tartotta bennem.
Istenem,
micsoda kemény fából faragták ezt a törékeny idős nénit, mondhatnám,
derűssé edzette az élet.
Hova süllyedt az állandóan panaszkodó, önsajnáló (de)generációm?...
Isten
éltesse Márta nénit, ma Ő a nap példaképe!
BLOG
CÍMLAP »
|
